Vannak nálam precízebbek



A napokban jutott eszembe, hogy kissé elrontottam a dolgot: egy hanyag mozdulattal átsiklottam ősszel azon, hogy mikor és milyen kilométeróra állásnál tetettem fel a téli gumikat és cseréltettem le az olajat.

Próbáltam kiszámolni, hogy azóta vajon mennyit mehettem, de hát a fene sem emlékszik.

A mai napsütés és az autóban felgyülemlett tekintélyes morzsamennyiség arra sarkalt, hogy az udvaron kiszippantsam a dzsuvát a szegény járgány belsejéből.

Kíváncsiságból kinyitottam a motorháztetőt (évente egyszer teszem), és örömmel és meglepetéssel állapítottam meg, hogy a szombathelyi gumiszerviz egy matricát ragasztott a blokkra, akkurátusan feltüntetve dátumot, kilométeróra állást és az olaj fajtáját.

Elégedetten konstatáltam a precizitást, majd lecsuktam a tetőt.

Jövőre majd megint kinyitom.



mm

Névjegy: Józing Antal

1964-ben születtem Komlón, Pécsen voltam középiskolás, de főiskolás korom óta Szombathelyen élek. Megannyi munkahelyen megannyi mindent csináltam, leginkább tanítottam és újságot írtam. Három évtizede dolgozom a médiában. Írtam papírba és elekronikusba, írtam nagyon kicsibe és nagyon nagyba, voltam szerény külsős és voltam komoly főszerkesztő. Mindig szerettem a magam útját járni. A Blog21.hu független médiafelületet 2015-ben indítottam, remélhetően nemcsak a magam örömére.

Szólj hozzá!

Please Login to comment
  Subscribe  
Visszajelzés